Laci mesélte
QA Team Leader, Automation

Gyermekkoromban vidéken éltem és tanultam, felsőfokú tanulmányaimat Szegeden végeztem. Hiába voltam mindezekkel teljesen elégedett 10 éve, végzős egyetemistaként azt kellett látnom, hogy munkalehetőséget tekintve nem sok lehetőség adódik egy pályakezdő programozónak az Alföldön, vagy akár Szegeden. Ezért egy tavaszi napon Budapestre, a BME állásbörzéjére vettem az irányt néhány évfolyamtárs-barátom társaságában. Itt találkoztam először a GRAPHISOFTtal, és ma már tudom: jókor voltam még jobb helyen. A Graphisoft akkor kezdte felépíteni az ArchiCAD automatateszt-rendszerét, 1 fős „csoportba” kerestek második embert. Végzős programozóként, az egyetem mellett 2.5 éven át végzett szoftvertesztelői tapasztalattal ideális egybeesés volt ez a lehetőség.

Az állásbörze utáni héten már be is hívtak interjúra – ami életem első, és azóta egyetlen állásinterjúja volt. Emlékszem, ahogy Szegedről vonatozva az objektum-orientált programozás könyvet bújtam, készülve a nehezebbnél nehezebb szakmai kérdésekre. Kellemes meglepetésként barátságos hangulatban telt, néhány szakmai és nyelvi kérdéssel tarkított beszélgetésben kellett csak részt vennem. A szakmai megmérettetés két, 1-1 nap alatt helyben megoldandó próbafeladat alapján történt, amiken nem is a tárgyi tudást, mint inkább a gondolkodást, az idegen rendszerekben való gyors eligazodást mérték fel. Mindhárom akadályt sikerrel vettem.

Az első 1-2 év a kétfős csoportban telt, hierarchia nélkül, egymás mellett alapoztuk az autoteszt-rendszert. A feladatok szaporodtak, engem pedig kitartásom, tapasztalatom, szervezés iránti lelkesedésem alapján kineveztek Technical Leader-ré, ami nálunk a munkatársak szakmai vezetését jelenti. A feladatok további növekedésével és csoportunk gyarapodásával újabb néhány év után Team Leader-ré válhattam, ami jelenleg 9 ember teljes körű menedzselését jelenti.

Többek között azért is szeretek a Graphisoftnál dolgozni, mert a kollégák között barátságos a hangulat, a munkakörnyezet nemzetközi szemmel nézve is kimagasló. Ezen felül, szókimondó ember lévén, igényem van arra, hogy véleményem az egyes helyzetekről bárkinek elmondhassam, legyen az akár a közvetlen főnököm. Itt ezt negatív következmények nélkül, bátran megtehetem, az őszinte, szakmai viták pedig a jobb megoldások megtalálását segítik.

Számomra a legfontosabb, hogy szeressem és élvezzem azt, amit csinálok. Szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a munkakörben ez teljesül. Ehhez az is kellett, hogy a 10 év alatt a csoportunk folyamatosan tanulási, fejlődési lehetőséghez jutott, nem egyszer alapvetően struktúrálódott át a feladatkörünk.

Legnagyobb sikeremnek a 10 fős csoport felépítését és folyamatos menedzselését érzem. Ez által tudott a cégnél kifejlődni és beindulni az az automatateszt-rendszer, ami hihetetlen mennyiségű, rendszeresen és üzembiztosan lefutó automata tesztekkel segíti a fejlesztés alatt álló ArchiCAD minőségromlásának megakadályozását. Ez egy teljes mértékben általunk fejlesztett és üzemeltetett rendszer, amivel 30-40 ember dolgozik nap mint nap. Örülök, hogy ilyen fiatalon csoportvezetőként lehettem e siker részese, mely pozícióban folyamatosan fejleszthetem a kommunikációs-, valamint a cég által szervezett tréningek alkalmával a vezetői képességeimet is. Ugyanakkor nem kell teljesen eltávolodnom a szakmai feladatoktól sem, kisebb-nagyobb szeletek megvalósítására lehetőséget kapok.

Munkánk nagy felelősséggel jár, hiszen egyrészt az autoteszt eredményeket a lehető legrövidebb határidővel fel kell dolgozni, az ArchiCAD-ben jelzett problémákat minél érthetőbben kell megfogalmazni. Másrészt, a rendszerünkben fellépő hibákat azonnal kezelni kell, hogy más kollégáknak a legkisebb fennakadást okozzuk. Nagyon fontos az átlagon felüli precizitás, igényesség a munkánkra, ugyanakkor monotonitástűrőnek is kell lenni. A csoport minden tagjával szemben elvárás, hogy könnyen eligazodjon ismeretlen rendszerekben is, valamint fontos a kollégák közötti megfelelő kommunikáció és együttműködés, mert több feladatunk összekapcsolódik, egymásra épül.

A Graphisoftban eltöltött 10 év alatt emberként nagy változásokon estünk át: többen megházasodtunk, gyermekeink születtek. A cég azonban nem zárja ki a családtagokat sem az életéből: évente legalább két alkalommal tart olyan rendezvényt, ahová a párok vagy a gyermekek is eljöhetnek. Ezen felül csoportszinten is szervezük olyan eseményeket, ami a kollégák egymáshoz közelebb kerülését segítik elő: grillezés a tetőteraszunkon, ami hajnalig tartó mulatozásba csap át, rendszeres pizza-péntek, ahol a csapat nagy része együtt fogyasztja megrendelt pizzáját, de van példa közös sörözésekre, gokartozásra is.

A jövővel kapcsolatban csak annyi kívánságom lehet, hogy haladjunk tovább az eddigi minta alapján: legyünk sikeresek és hatékonyak a ránk bízott feladatok elvégzésében, és legalább 3-4 évente jöjjön egy lehetőség, egy nagyobb kihívás, ami alkalmat ad a csoport munkájának megújulására.

.