Kérjük, jelentkezz be GRAPHISOFT ID-val!

A vastagon írt mezők kitöltése kötelező.

Email
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Zsina mesélte
Event Manager

Graphis pályafutásomat recepciósként kezdtem és ezt a pozíciót napra pontosan 1 évig töltöttem be. Már az interjún is nagyon jól éreztem magam, kifejezetten segítőkész és támogató volt a HR-esek hozzállása, és barátságos a beszélgetés légköre. (Akkor ültem legutóbb hr-essel egy tárgyalóban, ennek idén (2012) már 6 éve.) A felvételi beszélgetést követően az első munkanapomon pedig nyilvánvalóvá vált számomra, hogy pontosan azt kaptam amit vártam ettől a munkahelytől; egy fiatalos csapatot és kellemes munkakörnyezetet, ahova az ember szívesen jár be reggelente dolgozni.

Annak ellenére, hogy milyen sokan dolgoznak itt mégis elmondható, hogy családias a hangulat. Az emberek közvetlenek, mindig van valamilyen téma amiről akár a folyosón is el lehet csevegni. A céges rendezvényeken is törekszik a vállalat arra, hogy egy összetartó közösséget hozzon létre. Véleményem szerint a felsővezetők is emberközeliek maradtak, úgy gondolom, hogy nincs szakadék vezető és beosztott között.

A recepció után az utazásszervezői munkakört ajánlották fel. Tudtam, hogy stresszes pozíció, és egy pörgős, aktív, jó szervezőkészséggel bíró személyiséget igényel. Megadták a lehetőséget, hogy kipróbálhassam magam benne, és mindamellett, hogy megtetszett az új munkakör, a vezetőség megelőlegezett bizalmát is sikerült elnyernem a gyakorlatban, így nem volt kérdés, hogy az utazásszervezést hosszú távon is szívesen vállalom. Örömmel töltött el, hogy 1 év alatt sikerült előrelépnem, hogy lehetőséget kaptam bizonyítani. Mindeközben több kollegám szintén hasonló munkaköri változáson, előrelépésen ment keresztül, tehát az esetem korántsem kivételes. Azért szeretem a Graphis légkört, mert a munkatársak nyitottak, könnyű beilleszkedni bármelyik csapatba, és mindannyian igazi csapatként működünk együtt.

Amikor kitanultam az utazásszervezést, és úgy éreztem, hogy már rutinná vált a munkám akkor úgy alakult, hogy új kihívásokat hozott az élet. Így kaptam meg a cég néhány rendezvényének a lebonyolítását az utazásszervezés mellé.

A dolgozói évzáró rendezvényeket például kifejezetten nagy sikernek élem meg. Látni, hogy több mint 300 ember érzi jól magát az által amit én hozok létre; számomra ez a lehető legnagyobb elismerés.

Egy ideig a két munkakört együtt csináltam, majd egy újabb fordulat bekövetkeztével ma már csak a rendezvényszervezéssel foglalkozok, kibővülve az összes többi céges esemény lebonyolításával is, például nemzetközi partner konferenciákkal.

Amikor ezeknek az eseményeknek a mennyiségét látva a vezetőség úgy döntött, hogy ez a feladatkör egy kézben összpontosuljon, megtiszteltetés volt, hogy rám gondoltak, hogy ismét új kihívást kaptam. Most tehát, 6 év elteltével pontosan azzal foglalkozhatok teljes munkaidőmben, amivel mindigis szerettem volna. Amióta a cégnél dolgozom folyamatosan van lehetőségem fejlődni, megkapom hozzá a megfelelő támogatást, sok elismerésben van részem és sok sikerélményt köszönhetek a GRAPHISOFTnak. Minden nap történik valami, ami rámutat arra, hogy remek helyen kötöttem ki.

Ahhoz, hogy egy-egy rendezvény, céges buli jól tudjon sikerülni és jó hangulat legyen a szervezeti kultúrát jól kell ismerni. Értő figyelem , pontosság, precizitás, alaposság, jó kommunikációs készség, a terhelhetőség; úgy gondolom, hogy ezek azok a kulcsszavak amelyek fényében érdemes keresni a kihívásokat. Hogy azok a gyakorlatban is ránk találjanak, ajánlott aktívan részt venni a szervezet életében, megismerni a kollegákat, jól gazdálkodni az idővel, priorizálni, és proaktívnak lenni. Gondolatban már előrébb járni a soron követekező kérdésre adott feleletnél.

A Graphinak van számomra még egy igen fontos, sajátságos plusz előnye; kifejezetten toleránsak bizonyos önkifejezési formákkal kapcsolatban. Egyre több rajtam a tetoválás, amiért soha nem marasztaltak el, elfogadnak ezzel a hobbymmal együtt. Hogy ez miért kiemelkedően fontos? A tény, hogy ezen a munkahelyen bátran felvállalhatom az eziránt a szubkultúra iránt érzett elkötelezettségemet, számomra nagyon sokat ad hozzá ahhoz, hogy minden nap jól érezzem magam.

A jövőre izgalommal tekintek, jelenlegi munkámban rengeteg lehetőség van a fejlődésre, és most erre koncentrálok. Bőven van még mit tanulnom a jelenlegi pozíciómban, és ha majd ez megtörtént, akkor fókuszálok részletesebben az új kihívásokra, természetesen cégen belül, mert egy dolog biztos; a GRAPHISOFT lett a második családom.