Átadták a Graphisoft Matematika Alapítványának ez évi díjait
21 matematikatanár részesült az idén öt éves Alapítvány elismerésében
Budapest, 2002. június 12. - Ma délelőtt, miután Magyar Bálint oktatási miniszter megnyitotta a Graphisoft Parkban rendezett díjkiosztó ünnepséget, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke átnyújtotta a Graphisoft Alapítvány a Matematika Oktatásért idei díjait. A tehetséggondozás terén országszerte kiemelkedő teljesítményért járó elismerésben 7 budapesti és 14 vidéki középiskolai pedagógus részesült.
Az Alapítvány célja, hogy támogassa a matematika oktatás területén kiemelkedő eredményeket elérő tanárokat és némiképp hozzájáruljon a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez. Ennek megfelelően személyenként 200.000 forinttal jutalmazza az évente megrendezésre kerülő Országos Középiskolai Matematikai Tanulmányi Versenyen és az Arany Dániel Matematika Versenyen jó helyezést elérő diákok tanárait. A két rangos matematika versenyen idén mintegy 52 000 tehetséges fiatal mérte össze tudását.
Az Alapítvány kuratóriumának tagjai: Váncsa István újságíró, publicista, Holics László középiskolai fizika tanár, Apáczai Csere János Gimnázium, a kuratórium elnöke az Alapító megbízásából Czéh Eszter, a Graphisoft humánpolitikai igazgatója.
Az öt éve létrehozott alapítvány, melynek pénzeszközeit gyarapítandó Bojár Gábor Széchenyi díjának közel kétmillió forintos összegét ajánlotta fel, az idei tanévben is ötmillió forintot fordított a kimagasló tanári munka díjazására.
"Nagy öröm számomra, hogy évről-évre egyre több cég csatlakozik a magyar oktatás támogatását célzó kezdeményezésünkhöz, ami egyértelműen jelzi a gazdasági szféra növekvő társadalmi kötelezettség-vállalását. Még több vállalat bekapcsolódásával a hazai oktatás komoly előrelépést tehet" - mondta Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke.

