Magyar terv nyerte a tekintélyes maribori pályázatot
Budapest, 2010. április 29. – Lévai Tamás és Jószai Ágnes vezetésével magyar tervezői csapat nyerte a szlovéniai Maribor városának új művészeti galériájára kiírt nemzetközi tervpályázatot. A nyertes pályaművet 40,000 euróval jutalmazták. A pályázatot Maribor közelgő, 2012-es Európa Kultúrális Fővárosi szerepe kapcsán írták ki.
A nagyszámú - több mint 400 - pályázó Maribor belvárosi területének három lényeges problémáját próbálta megoldani tervével: a Dráva folyó belvárosi partszakaszának beépítése, egy, a folyón átívelő gyalogoshíd és az új művészeti galéria terveinek elkészítése A nyertes pályázat ArchiCAD-ben készült tervei az új, négyemeletes művészeti galérián túl javaslatot tesznek egy építészeti központ, egy könyvtár, egy gyermekmúzeum és stúdiók kialakítására is. “A városi szövetben e helyet három karakteres elem határozza meg: a Dráva partja, mint természeti környezet emelte a vizet a terv részévé, a másik két határvonalat a történelmi városmag és az új fejlesztések adják a két épített környezet határán.” mondja Lévai Tamás.
A zsűri bírálatában kiemelte az épület “alaposan átgondolt, szépen elhelyezett és kiegyensúlyozott” formálását, különösen a közrefogott városi terek szempontjából. Pozitívumként említik a “külső terek és a jól tervezett, látványos és hívogató előcsarnok közötti természetes áramlást” is.
Az épület tervei olyan energiatakarékos megoldásokat is tartalmaznak, mint a Drávából nyert energia fűtési és hűtési célú felhasználása, vagy a tetőn elhelyezett napkollektorok, melyek a melegvízellátást biztosítják.

