Magyar siker az 1999-es Graphisoft díj nemzetközi versenyen
Kihirdették Párizsban a hatodik alkalommal megrendezett nemzetközi tervezési verseny eredményét
Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke Párizsban számos neves építész, művész, valamint a sajtó képviselői jelenlétében bejelentette a GRAPHISOFT-DÍJ Nemzetközi Verseny eredményét, amelyen a magyar versenyzők az élvonalban végeztek.
Az 1999-es GRAPHISOFT-DÍJ verseny célja a Virtuális Épületben™ rejlő lehetőségek kiaknázása és népszerűsítése az építészeti tervezés gyakorlatában. A Graphisoft Virtuális Épülete a teljes épület adatait magában foglalja intelligens tárgyak, hatékony megjelenítés, kommunikációs eszközök és bármikor elérhető építési információk segítségével. Az évente megrendezésre kerülő GRAPHISOFT-DÍJ pályázati kiírása felkéri a versenyzőket az ArchiCAD tervezési és VR megjelenítési eszközeinek használatára, valamint arra, hogy olyan "virtuális épületek"-et hozzanak létre, amelyek a valóságban soha nem léteztek, ugyanakkor fantáziánkban jelen vannak.
Az idei, mind a diákok, mind a hivatásos építészek számára is meghirdetett versenyre rekordmennyiségű nevezés érkezett be, és mintegy 30 pályamű került a zsűri elé a selejtező után.
A diákok és hivatásos építészek számára kiírt verseny győztesei 1999-ben:
| Diákkategóriában | Hivatásos kategóriában | |
| 1. helyezett: |
Erin Colgrave és Alex Phegan, Tasmániai Egyetem Téma: "The Blue Sky Mine" - a Midnight Oil együttes Blue Sky Mine című dalából |
Bach Péter, instruktor, Hadadi Péter Budapesti Műszaki Egyetem, Magyarország Téma: A Cheap Hotel - William Gibson sci-fi regényéből, a Neuromancerből |
| 2. helyezett:e |
Adriana Stepanov és Martin Widmer, Aargaui Főiskola, Svájc Téma: Az üzletember bolygója - Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című művéből |
Pölös István és Illyés Marianna, NÁNA Építészeti Stúdió Bt., Budapest, Magyarország Téma: A fáraó palotája - Thomas Mann József és testvérei című tetralógiájából |
| 3. helyezett: | Yun Hun NG és Jimmy Tan Soon Kiong, Tasmániai Egyetem, Ausztrália Téma: A Cheap Hotel - William Gibson sci-fi regényéből, a Neuromancerből |
Nem volt |
| A zsűri különdíja: |
1. Jaimin Atkins és Ben Milbourne, Tasmánai Egyetem, Ausztrália 2. Máthé Dorottya , Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest |
1. Toshio Matsuzawa, Tecicobuilness Co. Ltd. Tokió, Japán Téma: A zóna - Tarkovsky „Stalker" című filmjéből 2. Martin Danak, Peter Osuski és Branislav Loskot, ArtStudio Joko, Tmava, Szlovákia |
Az 1999-es GRAPHISOFT-DÍJ verseny pályamunkáit rangos nemzetközi építészeti szaklapok főszerkesztőiből összeült zsűri bírálta el. A bizottság tagjai voltak: Jean-Pierre Cousin, a francia Architecture d'Aujourd'hui szerkesztője; Sarah Amelar, az Architectural Record főszerkesztője az Egyesült Államokból; Cathy Slessor, a The Architectural Review felelős szerkesztője Nagy-Britanniából; Christian Schittich, a német Detail szaklap főszerkesztője; Ken Aoki, a Nikkei Architecture folyóirat főszerkesztője Japánból. A zsűri elnöke a neves francia építész, Francis Soler volt.
A zsűri nevében Francis Soler a következőket nyilatkozta: "A diákkategória idei első két helyezettje a tér különös értelmezésével fordulópontot jelent a GRAPHISOFT-DÍJ történetében. Munkájuk szintézisbe olvad a számítógéppel anélkül, hogy a szellem és a fantázia bármit is veszítene lendületéből."
A Graphisoft és párizsi székhelyű disztributora, az Abvent által szervezett eredményhirdetésre a híres francia művész, Patrice Serres "A toll és az egér" c. kiállításának megnyitóján került sor. A tárlat mottója a hagyományos rajz és az elektronikus művészet kapcsolatát illusztrálja. A megnyitóünnepségen mind számítógépen, mind nyomtatásban megtekinthetők voltak az elmúlt évek és az idei GRAPHISOFT-DÍJ győztes pályamunkái, mint az elektronikus művészet kitűnő példái.
A kiállítás rendezői a sajtónak és a meghívott vendégeknek bemutatták a GRAPHISOFT-DÍJ pályaműveit tartalmazó "Virtual Space 3" (Virtuális tér 3) című kötetet is. A PACE, az egyik legrangosabb délkelet-ázsiai kiadó gondozásában megjelent reprezentatív kiállítású album az 1996-98-as pályamunkák színes rendereléseit, rajzait valamint egy CD-t is tartalmaz.
Minden pályázónak ArchiCAD-del készült háromdimenziós "virtuális épület"-et, valamint számos VR-képet és számítógépes renderelést kellett készítenie. A győztes pályművek megtekinthetők október végétől a www.gsprize.com–on, továbbá decemberben kiadásra kerül a nyertes pályamunkákat tartalmazó CD-ROM is.
A profikategóriában kiosztott díjak a következők voltak: 2500 $ készpénz és 2500 $ ArchiCAD-re vagy egyéb GS-termékre beváltható diszkontkupon az első helyezett számára; 1000 $ készpénz és 1000 $ ArchiCAD-re vagy egyéb GS-termékre beváltható diszkontkupon a második helyezett számára; 100 $ értékű ArchiCAD-re vagy egyéb GS-termékre beváltható diszkontkupon a zsűri különdíjával jutalmazott versenyző számára.
A diákkategóriában odaítélt díjak: egy 2 személyes utazás, 1000 $ készpénz és egy ArchiCAD egyetemi verzió az első helyezett számára; egy 2 személyes utazás, 500 $ készpénz és egy ArchiCAD egyetemi verzió a második helyezett számára; egy egyszemélyes utazás, 500 $ készpénz és egy ArchiCAD egyetemi verzió a harmadik helyezett számára; a zsűri különdíjával jutalmazott versenyzők egy-egy ArchiCAD diákverzió-licenszet kaptak.

