Graphisoft

A Graphisoft jelentősen bővíti a magyar oktatást támogató tevékenységét

Budapest, 2000 április 4. - A Graphisoft bejelenti, hogy ettől az évtől kezdve további öt millió forintot fordít a hazai oktatás támogatására, amivel jeletősen kiterjeszti a felsőoktatást segítő tevékenységét.

Immár három alappilléren nyugszik a vállalat oktatást támogató tevékensége. Az egyik a középiskolai matematikaoktatás támogatására életre hívott Graphisoft Alapítvány a Matematikaoktatásért, a másik az egyetemi, főiskolai építész- és építőmérnök-képzés elősegítése, a harmadik pedig az egyetemi és főiskolai hallgatók szakmai fejlődésének, tudományos tevékenységének támogatása, amelyet a cég ebben az évben indított be.

Az 1998-ban létrehozott Graphisoft Alapítvány a Matematikaoktatásért, melynek pénzeszközeit gyarapítandó Bojár Gábor a Graphisoft elnöke, Széchenyi-Díjának közel kétmillió forintos összegét ajánlotta fel, ebben a tanévben is ötmillió forintot fordított díjazásra.

Az Alapítvány célja, hogy támogassa a matematikaoktatás területén kiemelkedő eredményeket eléro tanárokat. Ennek megfelelően személyenként 200.000 forinttal jutalmazza az évente megrendezésre kerülő Országos Középiskolai Matematikai Tanulmányi Versenyen és az Arany Dániel Matematika Versenyen jó helyezést elérő diákok tanárait. A Graphisoft felajánlotta támogatás odaítélésére az OKTV hivatalos eredményhirdetése keretében, június elején kerül sor. Az elmúlt évben a tehetséggondozás terén országszerte kiemelkedő teljesítményt nyújtó 21 matematika tanár részesült az Alapítvány adományaiban.

A Graphisoft vezetése úgy döntött, hogy ettől az évtől öt millió forinttal bővíti a felsőoktatást támogató tevékenységét. E támogatás célja a tanárok és diákok tudományos, szakmai fejlődésének elősegítése. A támogatásra szánt összegek különböző ösztöndíjakra, például Ph.D. ösztöndíjra illetve külföldi és hazai konferenciákon történő részvételre fordíthatók.

"Örömmel tölt el, hogy a magyar oktatás támogatását célzó kezdeményezésünkhöz immár más cégek is csatlakoztak. Bízom benne, hogy további vállalatok bekapcsolódásával a hazai oktatás komoly előrelépést tehet" – mondta Bojár Gábor a Graphisoft elnök-vezérigazgatója.

2000-ben is folytatódik az építészképzés hat éve megkezdett és tavaly nagy mértékben tovább bővített támogatása is, melynek keretében ma már minden magyarországi egyetem és főiskola rendelkezik a Graphisoft oktatási célra ajándékozott szoftverével az ArchiCAD-del. A vállalat előző évben megkezdett "Ajándék ArchiCAD valamennyi Magyarországon tanuló építészhallgatónak" programja idén is folytatódik. Eddig több mint 1000 építész- ill. építőmérnök-hallgató rendelkezik az ArchiCAD 6.0 diákverziójával.

GRAPHISOFT is part of the Nemetschek Group