A Graphisoft kiadta harmadik negyedéves gyorsjelentését
Üzemi nyereség a negyedik egymást követő negyedévben; 1,6 millió eurós bevételnövekedés a tavalyi év hasonló időszakának eredményéhez képest
Budapest, 2003. november 12. - A Graphisoft® ma tette közzé harmadik negyedéves eredményét. Az értékesítés árbevétele a háromhónapos időszakra vetítve 36,8%-kal nőtt és 6,1 millió eurót tett ki. A kilenchónapos időszak tekintetében a bevételek a 2002-es eredményekhez képest 8,8%-kal növekedtek, és így 19,2 millió eurót tettek ki. Az ezt megelőző év harmadik negyedévének üzemi veszteségét követően 2003 ugyanezen időszakában a Társaság 318 ezer eurós, illetve 1,8 millió eurós üzemi nyereséget ért el a három-, illetve a kilenchónapos időszakban.
Az ArchiCAD® 8 lokalizált verzióiból eredő többletbevételnek köszönhetően a június 30-a és szeptember 30-a közötti időszakban a Társaság minden földrajzi régióban árbevétel-növekedést realizált a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva.
A létesítménygazdálkodási üzletág tekintetében - elsősorban a hatékonyabb üzletpolitikának, illetve az üzletághoz kapcsolódó tevékenységek ésszerűsítésének eredményeként - mind a három-, mind pedig a kilenchónapos időszak tekintetében árbevétel-növekedésről számolhatunk be.
A Társaság a harmadik negyedév során is folytatta szigorú költséggazdálkodási politikáját: az értékesítés közvetlen költségeit 19,4 és 24,7%-kal (813 ezer euróról 655 ezer euróra, illetve 2,7 millió euróról 2,0 millió euróra), az üzemi költségeket pedig 14,5 és 10,8%-kal (6,0 millió euróról 5,1 millió euróra, illetve 17,3 millió euróról 15,4 millió euróra) csökkentette a szeptember 30-ával végző három-, illetve kilenchónapos időszakban. Az alacsonyabb üzemi költség-szint elsősorban az értékesítési és marketing költségekben, valamint a kutatás-fejlesztési költségekben bekövetkezett csökkenésnek tulajdonítható.
Az árbevétel növekedésének és az üzemi költségek csökkenésének eredményeként a Társaság 2003 harmadik negyedévét 318 ezer és 1,8 millió eurós üzemi nyereséggel zárta a szeptember 30-ával végződő három- és kilenchónapos időszak során.
2003. október 22-én a Graphisoft kiadta építészeti tervezőszoftverének új verzióját, az ArchiCAD 8.1-et. Az ArchiCAD 8.1 nem verzióváltásnak, hanem verziófrissítésnek minősül, ezért a Graphisoft nem számol a negyedik negyedéves árbevétel verzióváltáskor megszokott arányú növekedésével.
"Figyelembe véve a tavalyi harmadik negyedév rendkívül gyenge, 4,4 millió eurós árbevételét, az idei év hasonló időszakának bevételnövekedését nem szabad túlértékelnünk" - hangsúlyozta Dominic Gallello, a Graphisoft vezérigazgatója. "A kilenchónapos időszakban elért árbevétel-növekmény azonban várhatóan hozzájárul az év egészére jelzett szolid bevételnövekedés és nyereség eléréséhez.
| Kiemelt pénzügyi adatok* | Szeptember 30 -ával végződő 3 hónapos időszak | %-os változás | Szeptember 30 -ával végződő 9 hónapos időszak | %-os változás | ||
| 2003 | 2002 | 03/02 | 2003 | 2002 | 03/02 | |
| Értékesítés árbevétele | 6.072 | 4.438 | 36,8 | 19.218 | 17.666 | 8,8 |
| Bruttó fedezet | 5.417 | 3.625 | 49,4 | 17.196 | 14.982 | 14,8 |
| Üzemi költség | 5.099 | 5.961 | (14.5) | 15.399 | 17.263 | (10,8) |
| Üzemi eredmény | 318 | (2.336) | n.a.*** | 1.797 | (2.281) | n.a.*** |
| EBITDA** | 792 | (1.867) | n.a.*** | 3.249 | (905) | n.a.*** |
| Nettó eredmény | 62 | (1.937) | n.a.*** | 1.639 | (2.693) | n.a.*** |
| Egy részvényre jutó eredmény (EUR / részvény) | 0,01 | (0,19) | n.a.*** | 0,16 | (0,27) | n.a.*** |
* Az adatok ezer euróban, az egy részvényre jutó hozam
euróban értendő. Nem auditált.
** EBITDA: kamat, adózás, értékcsökkenés, amortizáció és értékhelyesbítés nélküli
eredmény
*** Az előjelváltozás miatt a viszonyszám értelmezhetősége kétséges.
Telefonkonferencia:
A Graphisoft vezetősége a közleménnyel kapcsolatban telefonkonferenciát tart 2003. november 12-én, szerda délután 2 órakor a befektetők, elemzők és újságírók számára. A részvételért kérjük, hívja a +49 69 27110 400-as telefonszámot. A telefonkonferenciáról felvétel készül, amely a +49 69 92053 444-es telefonszámon a konferencia után 24 órán keresztül elérhető.
A harmadik negyedéves jelentés teljes szövege letölthető innen.

