Graphisoft

1999. I. negyedévében a Graphisoft egy részvényre jutó nyeresége meghaladta az elemzői várakozásokat

Felgyorsult bevételnövekedés, az árbevétel 16,5 %-kal nőtt, a nettó mérleg szerinti eredmény az árbevétel 29,7%-a, jelentős fordulat az ázsiai/csendes-óceáni térségben

1999. május 17. Budapest - A Graphisoft, a számos nemzetközi díjat nyert építészeti CAD szoftver, az ArchiCAD fejlesztője bejelentette, hogy az 1999. március 31-én lezárult első negyedév 5,759 millió eurós nettó árbevétele meghaladta az elemzők várakozását. Az üzleti tevékenység eredménye 22,1 % -ot, a mérleg szerinti eredmény 29,7%-ot ért el.

A cég az ázsiai/csendes-óceáni térségben különösen magas árbevételt realizált. A hosszantartó mélyrepülés után 1999. I. negyedévében a térség új erőre kapott: a cég 19,8%-os forgalomnövekedést ért el az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez nagy szerepet játszik abban, hogy az előző év első negyedévéhez viszonyítva ebben a három hónapban 16,5%-kal sikerült növelni az összforgalmat, míg ez az arány 1998 harmadik negyedévi árbevétel tekintetében 3,8%-os, a negyedik negyedéviben 7,5%-os volt.

"Az ázsiai/csendes-óceáni térségben elért eredményeink szembetűnő változása a Graphisoft üzleti stratégiájának sikerét mutatja" - nyilatkozta Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója. "Készek vagyunk a gazdaságilag bizonytalan időszakokban is befektetni, és némiképp csökkenteni a még így is rendkívül magas üzleti eredményünket, hogy megvalósíthassuk hosszú távú céljainkat."

A német, osztrák és svájci eladások együttes értéke az első negyedévben igen jelentős mértékben, átlagosan 37,9%-kal haladta meg az 1998-as év azonos időszakának értékeit. Egész Európában ez a növekedés átlagosan 19,6%-os volt. Az USA-ban tovább folytatódott az árbevétel erős növekedése, ami az előző év első negyedévéhez képest 25,1%-os növekedést jelent. Ezek az eredmények a harmadik világ országaiban a latin-amerikai gazdasági válság miatt bekövetkezett bevételkiesést messze ellensúlyozva növekedést jelentettek a vállalat összeladásai tekintetében.

A cég folytatta dinamikus terjeszkedését a stratégiailag kiemelt vevők piacán. Ezek az üzletkötések minden piacon nagy hasznot hoztak, hozzájárulva a bevétel növekedéshez. A cég sikereit mutatja, hogy az AV Jennings, Ausztrália legnagyobb lakóházépítő cége az ArchiCAD-et választotta számítógépes tervezése alapszoftverének. Ugyanezt tette az USA déli államainak egyik legsikeresebb építész cége, a Kirksey And Partners Architects, amely az egész cégét a Graphisoft programjára állította át. A világszerte elismert, építészeti képzéséről híres tokiói Waseda Egyetem 1999 őszétől kurzusain ArchiCAD-et fog oktatni, és közel 200 számítógépén az ArchiCAD 6.o váltja fel az eddig használt MicroStation programot.

A Graphisoft januárban az ArchiCAD 25. lokalizált nyelvi verziójaként piacra dobta az észt változatot, ezzel is hozzájárulva az ArchiCAD globális elterjedéséhez. Ugyanebben a hónapban megvásárolta a német Wiechers & Partner GMBH AEC (Építészet, Gépészet, Építés) szoftver vállalat Bauplan részlegét, szoftverével, üzleti tevékenységeivel és az ott dolgozó alkalmazottakkal együtt; így a Graphisoft német ügyfélköre több mint 700 építészirodával bővült. Az akvizíció révén a cég azt tervezi, hogy beépíti a Bauplan technológiáját az ArchiCAD jövőbeli verzióiba, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben biztosítsa a speciális német szabványok know-how-ját az építészeti CAD szoftverek piacán, és tovább erősítse piaci pozícióját Németországban.

A működési költségek 25,4%-kal emelkedtek 1998 első három hónapjához képest: 2,787 millió euróról 3,493 millióra. Rendkívüli nyereségességének megtartása érdekében a Graphisoft, szigorított költségfigyelő intézkedései mellett, nagy hangsúlyt fektetett K+F és marketingtevékenységének bővítésére. A K+F költségei 59,9%-kal emelkedtek, ami részint az fejlesztői létszám 14%-os növelésének, részint pedig a Bauplan fejlesztőinek a Graphisoft német leányvállalatának csapatába történő integrálásának többletköltségét foglalja magában. Az értékesítési és marketing költségek az 1998-as a bevételhez viszonyítva 29,7%-ról 31,2%-ra nőttek, főként a Németországban, Spanyolországban és Észak-Amerikában a nagyobb mértékű marketingköltségek és az értékesítési alkalmazottak magasabb létszámának következtében. Az általános és az adminisztratív költségek kisebb ütemben növekedtek a forgalomnál, mindössze 7.9%-kal.

Az üzleti tevékenység bevételhez viszonyított 22,1%-os eredménye magas maradt, habár az üzleti tevékenység eredménye az 1998 I. negyedévihez képest némiképp csökkent (1,402 millió eurós értékről 1,271 millióra.). A csökkenés elsődlegesen a Bauplan-akvizíció értékcsökkenési leírására, a budapesti új létesítményekre és az alkalmazotti létszám közel tíz százalékos növelésére vezethető vissza.

A Graphisoft továbbra is megőrizte rendkívüli nyereségességét. A mérleg szerinti eredmény 1999. I. negyedévében elérte az 1,713 millió eurót, ami az 1998-as év azonos időszakához viszonyítva 3,6%-os növekedést jelent. A cég 29,7%-os bevételhez viszonyított nettó eredménye magasan meghaladja az ágazati átlagot.

A legfontosabb pénzügyi adatok:

Három hónap
1999. március 31-ig
1998 azonos időszakához viszonyított értékek
%
Értékesítés nettó árbevétele ¹ 5 759 16,5%
Üzleti tevékenység eredménye ¹ 1 271 -9,4%
EBITDA ¹ 1 547 -0,1%
Mérleg szerinti eredmény¹ 1 713 3,6%
Egy részvényre jutó mérleg szerinti eredmény² 0,16 -5,9%
EBITDA: kamatbevétel, adózás és értékcsökkenési költség előtti eredmény

"1999-ben is teljesíteni kívánjuk stratégiai céljainkat, szeretnénk fenntartani kétszámjegyű növekedési ütemünket és kétszámjegyű nyereségességünket" - mondta Bojár Gábor. "Azon dolgozunk, hogy növeljük Virtuális Épület koncepciónk értékét és alkalmazhatóságát az integrált építési technológiák, mint például a rönkházas építkezések terén; SalesCAD programunk és az iparág piaci vezetőivel létrehozott együttműködés révén integráljuk az építőanyag-gyártókat a tervezési folyamatba. Ezen túlmenően célunk még, hogy Building Management (Épület Menedzselő) programunk segítségével kiterjesszük a számítógépes adatfelhasználást az épület teljes életciklusának idejére."

Ez a sajtóközlemény függőben lévő ügyletekre alapozott kijelentéseket is tartalmaz, amelyekre a jelenlegi eredményekből következtethetünk és kimenetelük bizonytalan. A tényleges értékek többek között a következő tényezők hatására változhatnak: fogyasztói igények, technológiai átállás, konkurens termékek ill. azok árképzése, szállítási határidők, peres ügyletek.

A negyedéves jelentés teljes terjedelemben a www.graphisoft.com honlapon található. Az 1982-ben Budapesten alapított Graphisoft ma a világ egyik legnagyobb építészeti szoftverfejlesztő cége. A cég Budapesten, Münchenben, Madridban, San Franciscóban, Tokióban, Hong Kongban és Londonban rendelkezik irodával. Vezető termékét, az ArchiCAD-et a világ 80 országában több mint 55 000 építész használja 25 lokalizált nyelvi verzióban. Az ArchiCAD-et ma már több mint 420 egyetemen és főiskolán oktatják világszerte, többek között a Yale Egyetemen, a Weimari Bauhaus Egyetemen, a Helsinki Műszaki Egyetemen, a Párizsi Építészeti Iskolában valamint a Tsinghua Egyetemen Pekingben. A Graphisoftról és termékeiről részletes információ a www.graphisoft.hu honlapon található.

1) Az értékek ezer euróban értendőek
2) Az egy részvényre jutó értékek euróban értendőek
3) Minden, korábban ezer német márkában közölt adatot az 1,95583 német márka/euró szorzóval számítottunk

GRAPHISOFT is part of the Nemetschek Group