Megszakítás nélkül kétszámjegyű növekedés a Graphisoft 17 éves fennállása óta
Ismételten magas üzleti és nettó eredmény a cég eddig legdinamikusabb évében
A Graphisoft a számos nemzetközi díjat nyert építészeti CAD szoftver, az ArchiCAD fejlesztője az előző évhez képest rekord magasságú, 15%-os árbevétel növekedést ért el 1998-ban. Az új felhasználói első licenszek valamint az ArchiCAD 6.o verzióra történő frissítés iránti rendkívül nagy igény a negyedik negyedévben 13,219 millió, illetve az 1998-as évben 44,073 millió márkás bevételt eredményezett, túlszárnyalva az elemzők várakozásait.
„1998-ban a Graphisoft piacra bocsátotta ezideig legátfogóbb verzióját, az ArchiCAD 6.ot; új termékeket fejlesztett ki az ArchiCAD technológiájára építve; jelentősen bővítette piacát, valamint bejegyzésre került a Frankfurti Tőzsdén” - nyilatkozta Bojár Gábor elnök-vezérigazgató. „1998 a döntő változások és cégünk történetének eddigi legsikeresebb éve volt. Ezt bizonyítja az is, hogy tőzsdén jegyzett céggé váltunk, továbbá jelentős lépéseket tettünk új piacok megnyitására. Mindeközben növeltük szoftvereladásainkat és 17 éves fennállásunk óta megszakítás nélkül kétszámjegyű növekedést tudunk felmutatni. Ilyen jó pénzügyi mutatókkal valóban fel vagyunk vértezve az ezévi gyorsuló növekedésre.”
Az előző év utolsó negyedévéhez képest 1998-ban az európai piacon igen jelentős mértékben, 38.4%-kal növeltük eladásainkat, ami nagy mértékben hozzájárult a Graphisoft árbevételének megugrásához. Kimagasló árbevételnövekedést értünk el Németországban (44.9%), Angliában (67.0%), Franciaországban (55.7%) és Olaszországban (69.1%). Az észak-amerikai eladások az 1997-es évhez képest 1998-ban 30.4%-kal nőttek, ami említésre méltó, ugyanis ez háromszorosa a térségre jellemző CAD programeladások átlagos növekedésének. Annak ellenére, hogy az ázsiai piacon a Graphisoft forgalma 40.8%-kal visszaesett, a cég mégis jelentős piacokhoz jutott a helyi versenytársakkal szemben. A világ többi országában 5.6%-os növekedéssel zártuk az évet.
Az 1998-ban a jelentősen megemelkedett árbevétel az ArchiCAD licenszeladások növekedésének volt köszönhető. A Graphisoft 1998-ban közel 14.000 új felhasználói első licenszet és több mint 15.000 ArchiCAD 6.o-ra frissített programcsomagot adott el. 1998-ban a Graphisoft az ArchiCAD értékesítése mellett jelentős lépéseket tett új objektum-orientált terméke, a számítógéppel támogatott értékesítés területén egyedülálló 3 dimenziós SalesCAD program bevezetésével. Az új szoftvert elsőként az osztrák bauMax-x áruházlánc rendelte meg. A SalesCAD-et a cég 1999-ben továbbfejleszti, csakúgy mint az „ArchiCAD Facility Management” programját. Ez utóbbi célja a Graphisoft háromdimenziós digitális épületmodellen alapuló „virtuális épület koncepciójának” kiterjesztése az épület üzemeltetésére és karbantartására, lehetővé téve ezen feladatok egyetlen egységes rendszeren belüli kezelését.
1998-ban a Graphisoft nemcsak az ArchiCAD-hez kapcsolódó új piacokra lépett be, hanem kiadta első Szoftverfejlesztési Csomagját (Software Development Kit – SDK) is, utat nyitva ezzel a külső fejlesztők számára az ArchiCAD 6.o alatt futó speciális feladatokat (például árnyékszámítás, csőszerkesztés vagy a fedélszékkészítés) elvégző programok készítésére.
Az 1997-es év azonos időszakához viszonyítva 1998-ban a negyedik negyedév működési költségei 8%-kal nőttek, a december 31-ével zárult tizenkét hónap tekintetében ez a növekedés 22%-ot tett ki. A működési költségek utolsó negyedéves növekedésének lassabb üteme a szeptemberben bevezetett költségmegszorítási intézkedéseknek köszönhető. Az 1998-as értékesítési és marketing költségek előző évi értékhez viszonyított emelkedésének oka részint a cég USA beli jelenlétének kiterjesztése valamint a budapesti értékesítési és marketing részleg létszámbeli növekedése volt. Ehhez járult hozzá az is, hogy az 1997-ben megnyitott nagy-britanniai és spanyolországi irodák működtetési költségeit 1998-ban már a teljes évre fizetni kellett. A kutatási és fejlesztési költségek 1997-es évhez viszonyított emelkedése a létszámnövekedésre és a magasabb átlagbérekre vezethető vissza. 1998-ban az adminisztratív költségek mindössze 0.2 %-kal emelkedtek.
Az üzleti tevékenység eredménye a negyedik negyedévben meghaladta az árbevétel 24.4%-át, az egész év tekintetében elérte annak 23.7%-át. Ez a nyereségszint - amely 0,5 %-kal magasabb a már önmagában is kiemelkedő 1997-es értéknél - stabil hátteret biztosított a kutatás-fejlesztés, marketing, értékesítés valamint az egyéb tevékenységek folyamatos bővítéséhez, és egyúttal a cég életében nagyobb mértékű növekedést jelez előre az elkövetkező évekre. Az üzleti tevékenység egy részvényre jutó eredménye a harmadik negyedéves értéknél a negyedik negyedévben 42.9 %-kal, a második negyedévesnél 36.4%-kal volt magasabb.
A Graphisoft mérleg szerinti eredménye a negyedik negyedévben az árbevétel 28.7 %-a, a teljes üzleti évre vonatkoztatva pedig 29.2%-a volt, ami a készpénztartalék kamatbevételeinek, a deviza tranzakciókból származó nyereségnek és a magyarországi működésre vonatkozó kedvező adózási feltételeknek köszönhető.
„ A Graphisoft globális egyensúlya, a vezetés konzervatív pénzügypolitikája, valamint a Virtuális Épületet és a tárgyorientált technológiát középpontba állító stratégiája a jövőben is biztos alapot szolgáltat a cég folyamatos növekedéséhez” - nyilatkozta Bojár Gábor.
A negyedik negyedév és az 1998-as üzleti év auditált eredményei:
| Három hónap 1998 dec. 31-ig | 1997 azonos időszakához viszonyított értékek % | 12 hónap 1998 dec. 31-ig | 1997 azonos időszakához viszonyított értékek % | |
| Értékesítés nettó árbevétele1 | 13,219 | 7.5 % | 44,073 | 14.7 % |
| Üzleti tevékenység eredménye1 | 3,220 | -12.2 % | 10,424 | 0.5 % |
| Egy részvényre jutó üzleti tevékenység eredménye2 | 0.30 | -22.7 % | 1.00 | -7.8 % |
| EBIT1,3 | 3,852 | -12.2% | 14,420 | 5.0% |
| EBITDA1,4 | 4,226 | -8.6% | 15,749 | 7.0% |
| Mérleg szerinti eredmény1 | 3,788 | -12.8% | 12,868 | -5.3% |
| Egy részvényre jutó mérleg szerinti eredmény2 | 0.35 | -23.2% | 1.23 | -13.2% |
1) Az értékek ezer német márkában értendőek
2) Az egy részvényre jutó értékek német márkában értendőek
3 EBIT : adózás előtti eredmény
4 EBITDA: adózás előtti eredmény és az éves értékcsökkenési költség
Ez a sajtóközlemény függőben lévő ügyletekre alapozott kijelentéseket is tartalmaz, amelyekre a jelenlegi eredményekből következtethetünk és kimenetelük bizonytalan. A tényleges értékek többek között a következő tényezők hatására változhatnak: fogyasztói igények, technológiai átállás, konkurrens termékek ill. azok árképzése, szállítási határidők, peres ügyletek.

