A Graphisoft és ügyfelei egyaránt károsulnak az illegális szoftverhasználat miatt
Ön talán nem tudja, de a szoftverfejlesztés sok ember közös erőfeszítésének eredménye, programozók, grafikusok és más szakemberek adják tehetségük javát egy-egy kiemelkedő termékhez. Ezeknek az embereknek a megélhetése a licencekből származó bevételen múlik. Ugyanúgy, mint a legtöbb kreatív munkánál, mint pl. a könyv, zene és film, a szoftver is jogvédett.
Amikor valaki vásárol egy szoftvert, azzal nem válik a szoftver szerzői jogának tulajdonosává, hanem a szoftver használatának jogát veszi meg számos korlátozással. A pontos szabályok a szoftverhez kapott Végfelhasználói Licencszerződésben találhatók. Ezeket a szabályokat kötelező elolvasni, megérteni és betartani. Aki lemásolja, sokszorosítja vagy telepíti a szoftvert a licencszerződésben megfogalmazott tiltás ellenére, azzal megsérti az állami jogszabályokat, még akkor is, ha csak a barátaival vagy kollégáival csereberél, vagy részt vesz a széleskörű sokszorosításban. A törvény szerint felelőssé tehető az is, aki csupán másnak segít jogtalan másolatokat készíteni.
A jogi következményeken túlmenően, a hamisított szoftver használata azt is jelenti, hogy:
- nagyobb a lehetőség a vírusokra, vagy hibás szoftverekre
- nincs, vagy hiányos a dokumentáció, nincs garancia
- nincs terméktámogatás
- nincs lehetőség szoftverfrissítésre, mivel az csak a jogosult felhasználóknak jár
Rengeteg, kisebb és nagyobb cég vállal jogi kockázatokat illegális szoftverhasználat miatt. A törvény szerint a cég felelős az alkalmazottai cselekedeteiért. Ha egy alkalmazott illegális szoftvert telepít vagy letölt az Internetről a gépére, a céget perelik be jogsértés miatt. Ez akkor is így van, ha a cégvezetés nem tudott alkalmazottja cselekedetéről.

